Magyar L-es Vasút Klub

LEGO-vonatot szeretnék, hogyan kezdjek neki? - 1. rész

2016. augusztus 17. - Ashi Valkoinen

Minden kezdet nehéz, egy új hobbinál vagy egy meglévő folytatásánál meg különösen. Ebben az összefoglalóban szeretnénk bemutatni, hogy hogyan lehet és érdemes elkezdeni a LEGO-vasutazást – legyen szó a gyermek karácsonyi ajándékáról vagy komoly modellezői munkáról.

Amire mindenképpen szükségünk lesz – vonatok és sínek, és ha nem vitrinmodelleket építünk, akkor valamilyen meghajtásra is. Attól függően, hogy játékként vagy modellként tekintünk leendő hobbinkra, két célcsoportra bontottuk írásunkat, az első fejezet főleg gyerekeknek, gyermekes szülőknek szól, míg a másodikból a modellépítők tájékozódhatnak.

1. Gyerekeknek, gyermekes szülőknek

A LEGO borsos ára ellenére egy nagyszerű választás, ha gyermekünknek szeretnénk valamilyen tartós, kreatív játékot vásárolni. Külön, alkatrészenként beszerezni egy vonatot általában drágább és macerásabb is, valamint rengeteg korábbi, már nem gyártásban lévő, egymással nem feltétlen kompatibilis elektromos alkatrészbe (a sima kockák természetesen 60 évre visszamenőleg kompatibilisek) is bele lehet futni, így alapvetően a jelenleg boltban kapható termékekről fogunk írni. A játékgyártónak általában 3-5 vonatos terméke van párhuzamosan a játékboltok polcain. A meghajtással is rendelkező nagy dobozos készletek közül általában egy (a kisebb) egy személyszállító vonatot tartalmaz egy körpályával, valamint van egy tehervonat (nagyobb készlet) körpályával és váltókkal. Ezekhez egyenes és flexi síneket tartalmazó csomag, váltót és íves sínt tartalmazó csomag, és esetleg egy hajtással nem rendelkező, gyűjtői vonatos készlet (16+ korosztálynak szánt modellek, vagy karácsonyi vonat) társul. A jelenleg elérhető vonatos készletek (2016.08.17.):

  • 60051-1 – Nagysebességű személyszállító vonat (2014)
  • 60052-1 – Tehervonat (2014)
  • 60098-1 – Nehéz tehervonat (2015)

 2451142248cde070401d5312a3023714.png

0c2b640331d48277ca08c6f09072517d.png

299a1db9e3328ea3e5cfe15ecd5cd0fc.png

Képek: www.bricklink.com

A készletek közös jellemzője, hogy a játékhoz szükséges minimális körpályát (a kék mozdonyos tehervonat esetén váltókat is) és az elektromos alkatrészeket is tartalmazzák. Bár a készletek ára típustól és a terméket kínáló bolttól függően 32.000 – 53.000 Ft között változik, kezdésnek a gyerkőc számára mindenképpen érdemes egy ilyenbe beruházni. A pálya később a külön kapható sínekkel és más vonatos készletekkel is bővíthető.

A doboz oldalán található ajánlás szerint a 6-12 éves korosztály számára érdemes ilyen vonatokat vásárolni, de személyes tapasztalatunk (4 nyári LEGO-tábor) alapján a gyerekek kb. 8-9 éves kortól tudják megfelelően kezelni a vonatokat az infrás távirányító segítségével, illetve egy 8-9 éves gyerek már bír akkora felelősségérzette, hogy vigyázzon a drága játékra. Érdemes esetleg a gyerkőc zsebpénzéből finanszírozni a doboz árának egy részét – a személyes részvétel a játék megvásárlásában sokat segít abban, hogy a gyerkőc a magáénak érezze a készletet és azt úgy használja, hogy a LEGO-termékektől elvárt hosszú élettartam valóban meglegyen.

S hogy mire is kell vigyázni?

A LEGO által gyártott elektromos alkatrészek (motorok, vevők, kábelek, távirányítók) igen magas minőségi elvárásoknak is megfelelnek, gyakorlatilag csak nem rendeltetésszerű használattal lehet tönkretenni őket. A vonatokhoz az elektronikát egy 4×8×4 kocka méretű elemtartó doboz (6 db AAA elemmel/akksival üzemel, ezt nekünk kell előteremteni), egy négycsatornás infravevő két kimenettel, egy négycsatornás távirányító két tekerőtárcsával (3 AAA elemmel/akksival üzemel) és egy vonatmotor alkotja.

Az elemtartónál érdemes arra figyelni, hogy ha sokáig használaton kívül áll a vonat, az elemeket ki kell venni belőle, megelőzve, hogy az elem megfolyása tönkretegye az elemtartó dobozt. Ugyanez igaz a távirányítóra is. A vevőnek és a vonatmotornak van kábele is, szabványos LEGO-csatlakozóval a végén, figyelni kell rá, hogy a kábeleket ne úgy helyezzük el a mozdonyban, hogy megtörjenek, s ne is szorítsuk be / rögzítsük két LEGO-kocka közé. A kábeleket nem szabad rángatni sem (főleg szétkapcsoláskor), mert előfordulhat, hogy a kábelt kihúzzuk a csatlakozó kocka foglalatából. A vevő kábelét az elemtartóról és a motor kábelét a vevőről körmünkkel óvatosan a kábel alá nyúlva tudjuk felpattintani, esetleg a kábel végét alkotó kockát oldalirányba lepattintva.

Nem működik, mi történt?

Pár apró lépés a hibaelhárításhoz, ha már összeraktuk a vonatot, és mégsem akar elindulni:

  • Be van-e kapcsolva az elemtartó? Az elemtartó bekapcsolt állapotát zöld visszajelentő fény jelzi a doboz tetején a bekapcsológomb mellett. Az elemtartó két óránként lekapcsol, védve az elemeket a lemerüléstől, ha a gyerkőc a vonatot magára hagyja.
  • Nem merültek le az elemek? Ha van elem az elemtartóban, de nem kapcsol be, akkor lemerültek az elemek, esetleg valami szigetelő anyag (papírfecni, kosz) az egyik/több elem és a doboz fémalkatrészei közé került.
  • Rá van-e kötve a vevő az elemtartóra és a motor a vevőre? Előfordulhat, hogy építés közben nem pattintjuk csak össze a kábeleket.
  • Ugyanazon csatornára van állítva a vevő és a távirányító? Mindkét eszközön egy narancssárga kapcsoló segítségével választhatunk csatornát 1-től 4-ig, ha ez nem egyezik meg, a vonat nem indul.
  • Megfelelő kimenetre van kötve a motor? A vevőnek piros és kék kimenete van, ha a pirosra tesszük a motort, akkor a távirányítón a kék tárcsa tekerésével akkor sem indul el a vonat, ha a két eszköz azonos csatornán van.

Ha ezekután sem indul el a vonat, érdemes a vevőszolgálathoz fordulni – a nagyon kis százalékban előforduló hibás alkatrészt a LEGO térítésmentesen kicseréli az ügyfélszolgálattal való levelezés után.

Játék!

Ha már megvan a szerelvény és megy a vonat, indulhat a játék. Bár az internet kétségkívül tele van látványos videókkal, melyekben a vonat leesik magasról, egy hídról egy medencébe vagy épp frontálisan ütköznek nagy sebességgel, érdemes ezeket az örömöket a képernyőn élvezni – a víz tönkreteszi az elektromos alkatrészeket, s a sorozatos ütközésekben a kábelek, más alkatrészek meg is sérülhetnek.

Ha a gyári vonatos készlet pedig nem elég a gyerkőcnek, de van otthon LEGO – nos, a vagonkerekekre nem csak az útmutató alapján lehet kocsit építeni, ha pedig több kocsi, több kerék, több kapcsolómágnes kell, akkor érdemes elolvasni a következő részt is. :)

A bejegyzés trackback címe:

https://mlvk.blog.hu/api/trackback/id/tr9410421672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása